Projekt

Megjelent: 2015. március 6-án. A dalok az eddig ki nem adott és nem halott dalokat tartalmazzák, amiket az együttes a fennállása óta megírt. Egy videóklip és készült ehhez a számhoz: Would your believe. A kedvenc dalom az albumról: Come to Me. Linn énekli a számot természetesen Jenny-vel és még a régi Ace of Base hangzása van.

 
Hivatalos elérhetőségek


 
Jenny szóló turnéi
 
Források
 
Greatest Hits - a 4. album 1999-2000

1999 novemberében jelent meg a Singles of the 90s válogatás album tizenhat korábbi slágerrel. Az album első kislemeze, a C'est La Vie (Always 21) meglepetésre első helyre ugrott a spanyol slágerlistán. A sikert kihasználva egy második kislemezt dobtak hamarosan piacra Hallo, hallo címmel és speciális, kifejezetten a spanyol hallgatók számára készült remixekkel. Az album promóciója a harmadik, rádió-kislemez, a Love in December megjelenésével véget ért. Az Egyesült Államokban Clive Davis javaslatára kiadták a korábbi albumról az Everytime It Rains című kislemez remix változatát csak rádiókban való játszásra, ezzel akarták az amerikában Greatest Hits névvel jelölt válogatás lemezt promotálni, azonban az album csak szerény sikereket ért el, még a slágerlistákra sem sikerült feljutnia. Megjelenésének első hetén kevesebb, mint 5000 példányt adtak el. Ez az album lett az együttes negyedik stúdiólemeze, ezzel teljesült az Arista Records-szal kötött négy lemezre vonatkozó szerződés, a kiadó azt nem hosszabbította meg. Eredetileg a Hallo, hallo című kislemezt akarták elsőként megjelentetni az Egyesült Államokban, azonban végül még a válogatás lemezre sem került fel. A C'est La Vie (Always 21) lett az album amerikai verziójának egyetlen új szerzeménye. Az albumra rá került még a Lucky Love és a Beautiful Life dalok egy-egy régi remix változata.

 

A karma és az asztrológia kapcsolata    *****    Engedd meg, hogy horoszkópod elkészítésével szabad választásodban segítségedre lehessek. Várlak a csillagjövõ oldalon!!!    *****    ♫ Vár Téged is az egyetlen magyar nyelvû, megbízható Zara Larssonnal foglalkozó forrás! ♫ ZL Hungary ♫ ZL Magyarország ♫    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - ÚJ BLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    Nettó Bruttó Bérkalkulátor 2018    *****    A HUN Tv kezet nyújt, Asztrológiai elõadásom az Élet Magazin mûsorában.    *****    INGYEN letölthetõ OSHO könyvek, ezoterikus olvasmányok, Asztrológia: tanácsadás, oktatás.    *****    ***Munkatársakat keresek kezdetben mellékjövedelemként / Napi 1-2 óra munkával, majd késõbb akár fõállásban is!***    *****    Ingyenes tanácsadás,rendeld meg a tetszésed szerinti elemzést és minden kérdésedre választ adok.Részletek az oldalon!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Csillagászati ismeretek kézdõk és haladók részére. INGYENES ASZTRO-suli minden tanulni vágyónak!    *****    ** Portálépítés - G-Portál & HTML & CSS & Wordpress segítségek, kódok, sablonok, egyedi scriptek **    *****    ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! ASHLEY TISDALE!    *****    CSILLAGKÉPEK - a fokok szimbólumai    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - DIVATBLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!