Projekt

Megjelent: 2015. március 6-án. A dalok az eddig ki nem adott és nem halott dalokat tartalmazzák, amiket az együttes a fennállása óta megírt. Egy videóklip és készült ehhez a számhoz: Would your believe. A kedvenc dalom az albumról: Come to Me. Linn énekli a számot természetesen Jenny-vel és még a régi Ace of Base hangzása van.

 
Hivatalos elérhetőségek


 
Jenny szóló turnéi
 
Források
 
The Sign - A mágikus videóklip

Linn, Jenny, Ulf és Jonas egymásnak háttal állnak a félhomályban. Megszólalnak az új (1994) Ace of Base siker: a The Sign első akkordjai. Vakító fény villan fel. Linn arca egy pillanatra láthatóvá válik, majd újra eltűnik. Sorra felvillannak az arcok, majd eltűnnek megint az átláthatatlan sötétségben. A svéd négyes videójában különösen nagy hangsúlyt fektetett a szimbolikára és a misztikus hangulatra. A kör újra és újra feltűnik mágikus jelként.

A kör az életet, a természetet és a dolgok állandó körforgását jelképezi. - magyarázza filozófikusan Jonas. Nagyon jól passzol új dalunkhoz, melyben egy összetört szerelemről énekelünk, amely azonban még nem jelenti a véget, hanem épp ellenkezőleg, egy új, jobb kezdet is lehet. Éppen úgy, ahogy egy kör is magában hordozza a kezdetet és a véget is.

A klipet három napon keresztül forgatták a stockholmi Filmhusets (Filmszínház) 1. stúdiójában. Kis szünetekkel, amelyekben főleg interjúkat adtak, naponta 13 órát állt az Ace of Base a kamerák előtt.

A legnehezebb dolog az volt, hogy szinte állandóan halálosan komoly arcot kellett vágnunk. Rendezőnk, Mathias Julien szüntelenül magyarázta, hogy titokzatosan nézzünk és gesztikánk hasonlatos legyen egy máguséhoz. - nevet Jenny. Különösen kellemetlenül éreztem magam, amikor teljesen egyedül piros pántos ruhámban álltam a kamera előtt és számomra alig felismerhetően harminc elég szenvedélyesen csókolózó párocska állt körülöttem félkör alakban. Teljesen elhagyatva éreztem magam. De éppen ez volt az az effektus, amit a rendezőnk akart.

Nagyon romantikus volt a gyertyás jelenet. - meséli a szőke Linn, aki egyszer lazán a hasat szabadon hagyó pulcsiban és copfban mutatkozik, majd pedig elegáns fekete ruhában és fehér blúzban látható a klipben. - Ha jól saccolom, kb. kettő órába telt, mire a videós csapat mind a 100 gyertyát meggyújtotta. Alig gyúltak fel az utolsók, az elsők már ki is aludtak. Csak a hőség volt rossz, amit a gyertyák ontottak, mert a forgatáson magas lázam volt és jócskán össze kellett szednem magam.

De nem csak a szimbolika és a misztika a meghatározó a videóklipben, hanem a dal szövege is fontos szerepet játszik.

Jonas: A The Sign-ban egy régi kapcsolatról van szó, és sokszor előfordul, hogy az ember idealizál egy elmúlt szerelmet. Ha reálisan elgondolkozik valaki, gyakran csak utólag jön rá, hogy fontos és helyes volt, hogy a szakítás mellett döntöttek. Valamilyen mágikus vagy Isteni jel okozta a helyes időpontban a szakítást. A videóban Ulf és Linn, Jenny és Andreas, aki színművészeti főiskolás, két szerelmespárt játszanak. Előszőr dúl a szerelem, fogják egymás kezét, a fiú rózsát visz a lánynak, aztán hirtelen megjelenik egy mágikus jel, a lány felismeri és elhagyja a fiút. A The Sign a kedvenc dalom, mert mindig is érdekeltek a misztikus dolgok és nagyon foglalkoztat, hogy az ember egy bizonyos szituációban miért úgy cselekszik, ahogy.

Úgy tűnik Linn-nek személyes tapasztalata is fűződik a dalhoz:

Könnyen tudok azonosulni a szöveggel, mert már én is átéltem egy ilyen szituációt, de többet nem árulok el. - nevet titokzatosan.

Cikk: BRAVO magazin 1994 - A magyar magazinban is ez a két oldal szerepelt a fenti magyar cikkel.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre