Projekt

Megjelent: 2015. március 6-án. A dalok az eddig ki nem adott és nem halott dalokat tartalmazzák, amiket az együttes a fennállása óta megírt. Egy videóklip és készült ehhez a számhoz: Would your believe. A kedvenc dalom az albumról: Come to Me. Linn énekli a számot természetesen Jenny-vel és még a régi Ace of Base hangzása van.

 
Hivatalos elérhetőségek


 
Jenny szóló turnéi
 
Források
 
A Beautiful Life forgatásán járt a Popcorn

Dermesztő pillanatok videóforgatás közben: a trambulinon a szőke Linn produkálja magát, majd az egyik veszélyes ugrásnál rosszul landol és már vágódik is tovább a földre. Aztán másodpercekig mozdulatlanul fekszik a padlón. A segítő kezek már későn nyúlnak feléje. Az arcokon aggódás, de aztán minden oké. Linn feláll, megrázza magát és már mosolyog. Az tény, hogy nem éppen artista típus. A többieknek nagy kő esik le a szívéről, társuk megúszta néhány karcolással a homlokán. A felvétel folytatódhat.

Göteborgban, az együttes szülővárosában vagyunk, ahol az Ace of Base új albumának (The Bridge) soros slágeréhez készítik a videót. A Beautiful Life felvételei közben a tagok pedig szó szerint röpködnek. Nem éppen veszélytelen foglalatosság egy világsztár csapat számára, de hát az Ace of Base tagjainál már hozzászokhattunk ahhoz, hogy szinte vonzzák a veszélyt. Egy évvel ezelőtt Jenny-t akarta megölni egy túlpörgött rajongó. Az énekesnő hónapokig küzdött súlyos sokkal. Majd Linn vonult hosszabb kényszerpihenőre egy makacs hangszálgyulladás miatt. És akkor most, amikor újra beindulna a szekér, ez a padlófogás...

De szerencsére ezúttal valóban angyalok óvták az együttest. A videó forgatását három nap alatt befejezhette az Ace of Base, bár ez a klip így is az együttes történetének legdrágább vállalkozása lett. A négy svéd majdnem félmillió márkának megfelelő összeget áldozott a siker érdekében. A forgatókönyv szerint Linn, Jenny, Ulf és Jonas álomképek keretében London utcái fölött repkednek, aztán ablakokon hatolnak be, focipálya környékén mókáznak, majd játékos kutyák üldözik őket. Mindez bonyolult számítógéptrükkök segítségével lehetséges, de a repülés mozdulatait a stúdióban vették fel, ahol a tagokat acélzsinórokra függesztve lebegtették, miközben repülő mozdulatokat imitáltak.

A balesettől eltekintve az Ace of Base tagjai jól bírták a gyűrődést. Az együttesen belül most különben is remek a hangulat, hiszen világszerte 30 millió lemezt adtak el és az új album is megnyerte a rajongók tetszését. Így minden remény megvan arra, hogy a The Bridge-ért is több tucat arany- és platinalemezt zsebeljenek be.

Cikk: POPCORN magazin 1995. - A magyar magazinban is ez a két oldal szerepelt a fenti magyar cikkel.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre